LinuxraVáltok: Összegzés

Azt hiszem minden kitűzött célt sikerült teljesíteni. Nézzük sorban:

el kell indulnia az ASUS P5LD2-Deluxe alaplapomon.

Ezt a floppy meghajtó beépítése után szépen teljesült. Azóta sincsen semmi komoly probléma. Még amit hiányolok, az az alaplapi érzékelők értékeinek kijelzése, de ez már tényleg csak részletkérdés.

Kezelje az alaplapi Marwell hálókártyát, és hangkártyát

Ezt azért írtam fel, mert a folyamatosan lehetett olvasni (igaz régebbi verziókról), hogy csak telepítés után külön kellett hekkelni a rendszert, hogy tudjon kezdeni ezzel a hálózati csatolóval valamit. De nem volt vele probléma. Az első perctől kezdve tökéletesen működik a hálózatom. A hang is rendben van.

TV kártya kezelése

Miután megtaláltam hogy a tvtime beállító XML állományait hogyan kell szerkeszteni, egyből jó volt. Pontosabban jó lett volna, ha jött volna bármilyen jel a kábel hálózaton. Ezúton is szeretném megköszönni Bozsó Gyulának, hogy nem engedi, hogy bármelyik szombaton egy kis tévézéssel töltsem el a szabadidőmet, mert neki pont olyankor kell szerelnie a #&#:#5DUxInd#:#;đ analóg kábeltévé hálózatát, amikor ebben az Isten háta mögötti porfészekben amúgy sem nézné senki. Na de ez nem ide tartozik.
Már csak azt kellene megoldanom, hogy mikor kilépek a tv néző alkalmazásból némítsa el maga után a line-in csatornát. Amíg ez nem történik meg magától addig minden tévézés után ki kell adnom a amixer -c 0 set Line mute parancsot, ami valljuk be nem éppen kényelmes megoldás. Csináltam a fenti panelra egy ikont, aminek ez lett a parancsa 😉

Multimédia

Azt hiszem az mp3, avi, divix, stb lejátszást nem kell magyaráznom. Viszont ha már unom a meglévő zenéket, akkor szeretek rádiót hallgatni. Pechemre az a két rádió amit hallgatni szoktam, itt csak interneten keresztül érhető el. Éppen a tv-vel küzdöttem, amikor rájöttem, hogy csend van. Gondolkodás nélkül mentem a RadioCafe 98.6 oldalára, katt az élő adás linkre, és amikor pillanatokkal később megszólalt az adás ugrott csak be, hogy ez eddig még sohasem sikerült. Második próbaként Friss Rádió élő adásával próbálkoztam, és működött!

Windowsos hálózat

Elérem a többi gép megosztott mappáit, most már a többi gép is eléri amit megosztok. Már csak a nyomtatót kellene valahogy megosztani, de ez addig nem fontos, amíg valaki nem akar nyomtatni.

Amire nem is gondoltam

Sikerült futtatni a uTorrent-et is. Sőt még tölt is, mindkét irányba!
Sikerült telepíteni a Beryl/Compiz kombót is, bár egy napomba került. Amikor bekapcsoltam az asztali effektusokat, minden szépen átúszott, remegett, fordult, csak éppen nem volt az ablakoknak kerete, sem fejléce. Erre is volt megoldás, jó mélyen elrejtve a fórumok szövevényes hálózatában. Az /etc/X11/xorg.conf-ban kellett megkeresnem a „Device” szekciót (itt kerül beállításra a videó kártya), és bővítenem kellett néhány sorral:

Option "AddARGBGLXVisuals" "True"
Option "RenderAccel" "True"
Option "AllowGLXWithComposite" "True"
Option "backingstore" "True"
Option "TripleBuffer" "True"

Ezután már csak Ctrl+Alt+Backspace (x újraindítás) és már szépen működik a VPS is 😉

Erősen gondolkodom rajta, hogy a család többi gépét is átállítom, csakhogy itthon egységes szoftverparkot alakíthassak ki 😉

Comments are closed.